Részemről a blog írása kezd kritikussá válni. Az még megbocsátható lenne, hogy csak most írok, a hirtelen jött ihlet(+idő) miatt, de az már nem , hogy csomó mindent elfelejtettem, amit le kéne írnom. Az a lényeg, hogy újra; Sári: tegnap, ma és holnap.
Német táborból
1.A kb. 12 órás utat elég jól bírtam, nem hánytam. Este megérkeztünk, kipakoltunk, tök jó volt a szállás, de persze Zsófival már az első vacsoráról elkéstünk.Aztán este lehetett kicsit sétálni, Innsbruck mellett laktunk egy kis faluban.
2. nap megnéztük Innsbruck belvárosát, ami nagyon hangulatos és iszonyat jó, hogy bárhova nézek, csak havas csúcsokat látok.( a szobánk ablakából is:)
Aztán felmentünk kötélvasúttal a hegyekbe és onnan legyalogoltunk és csomót voltunk az Alpenzoo-ban. Ez történt egész nap és a szállásra fél 7 körül értünk vissza. Reggeli minden nap svédasztalos volt,rengeteg, és kellett egész napra is pakolni szendvicset, este meg meleg kaja várt minket.
Hanga, Zsófi, Sári
3.Hétfőn Kufsteinben voltunk, ahol be voltak rendezve a börtönszobák, meg kiállítások. Magyar emlékművet is állítottak Kazinczinak.Aznap meg már volt tanítás 3-tól 6-ig. Ami tök jó volt, természetesen osztrák tanárral, aki jó fej volt legalább is az én csoportomnak(haladó), sokat énekeltük, valamikor sétáltunk az óvárosban. Az iskola Hall-ban volt.
4. Kedden Hall jelképét, a pénzverdét néztük végig. Aztán lehetett egy áruházban vásárolni. Utána a suliba mentünk.
5. Szerdán a Swarowski- múzeumba voltunk. Ami tényleg nagyon fantasztikus. Aztán Trazbergben voltunk, ahová kis vonattal mentünk fel és ott megnéztük a gyönyörű kastélyt, aminek csak az egyik része múzeum, a másik saját, örökölt tulajdon.
A csoportkép és a fejem búbja:
6. Az utolsó nap nagyon sokat túráztunk, egy szurdokban gyalogoltunk fel 3 és fél órát meredek lépcsőn, de olyan friss levegő volt, hogy itthon azt hittem, megfulladok. Este egy vetélkedővel zártuk a tábort. Én voltam az egyik csapatkapitány, és persze csomó "kis"fiút húztam ki, akik láthatólag csöppet sem örültek, hogy az én csapatomba kerültek. De tök jól végződött, mert 2. helyesést értünk el, aminek mindenki nagyon örült, és végül megdicsértek, hogy jó csapkap. voltam.
7.A visszaút elég uncsi volt, örültem, hogy hazaértem, mert végül óriási élményt éltem át, de már akartam mesélni. Pl. a blogon is, ami most végre sikerült, kis szóismétlésekkel és helyesírási hibákkal, no meg (többségben) rossz minőségű fényképekkel...
A tábor után volt ruhabuli, meg horányi hétvége is. És 4-es lett a szolfézs alapvizsgám, ami szuper!!!:)